TENGERI KAJAKKAL A BALATONON

EVEZZ, KAJAKOZZ A MAGYAR TENGEREN !

2011. December 11.-e a  Balatonon

Szép telünk van. Komolyan. Egy kajakosnak messze nem lehet kívánni jobb, szebb időt decemberre, mint ami idáig volt. Egy hete nézegetem az előrejelzést, tudtam, hogy fogok evezni hétvégén, csak azt nem, hogy szombaton vagy vasárnap.

A sors úgy hozta aztán, hogy a vasárnap maradt az evezésre. Párommal ugyan szombat késő délután lementünk Balatonmáriára és Berénybe (miután egy pécsi benzinkutas őrültnek titulált,  ilyenkor kajakozok!?), hogy megnézzem, mennyi víz van a tóban. Hát, jó sok hiányzik… Annyi azonban volt, hogy a jól megszokott balatonkeresztúri kis strand fövenyéről vízre szállhassak.

Vasárnap reggel keltettem telefonom Turi Attila barátomat Keszthelyen, aki a délután 1 órát jelölte meg a vízreszállás kezdetéül.  Nekem ez pont jól jött ki, ui. fél 12 körül indultam Keresztúrról. Persze a vízen.. Borult idő volt, viszont szél semmi, és legalább 7-8 Celsius.

101_5163.jpg

Rögtön a túlsó partot, Balatongyörököt céloztam meg, nincs is jobb, mint a nagy vízen átevezni! Hamar át is értem, fotó készült a Badacsony szürke púpjáról, majd a vonyarci Szent Mihály kápolnáról. Ez kihagyhatatlan, kötelező.

101_5172.jpg

Elég jól álltam idővel, Attilámat hívtam is, a keszthelyi csónakházhoz időben érkezem. Közben a felhők közül kibukkant a Nap, gyönyörű árnyékokat formálva a vízre. El is gyönyörködtem egy darabig , készült pár fotó ismét:

101_5187.jpg

Folytattam utam, s egyszer csak látom ám, két apró kis pont jön szembe a kikötőből. Attila , Szegődi Gábor társaságában lapátolt felém.  Örömködtünk egymásnak kicsit, de igazából evezni jöttünk, gondoltuk toronyiránt megcélozzuk Balatonkeresztúrt, így én hazaérek, ők meg onnan vissza Keszthelyig sprintelnek egy jót.

101_5191.jpg

101_5199.jpg

Kellemes beszélgetés közepette pillanatok alatt eljutottunk Berényig, ekkor került elő Attila kajakjából a termosz, benne forró teával. Ez persze nagyon jól tud esni decemberben a Balaton közepén..! Mindehhez a Badacsonyra gyönyörűen rávilágított utolsó sugaraival a Nap, szépen búcsúzott a vasárnap tőlünk :

101_5204.jpg

Attila és Gábor elköszönt, nekik még vissza kellett érniük Keszthelyre. Jól meg is húzták, öt perc múlva már alig láttam őket a korai naplementében. Én is hamar kikötöttem, elrepült ez a 3 óra, még igyekeztem megörökíteni a táj, a víz szépségét, majd villámgyors átöltözés, vizes cuccok a csomagtartóba, kajak az autó tetejére. Koszmály Miki barátunk épp akkor ért a strandra, szerintem naponta lemegy megnézni a vizet. Balatoni emberek… :-)

101_5217.jpg

Kellemes emlékekkel , de fájó szívvel vettem a kocsi orrát Pécs felé, a sötétben majd két óra alatt poroszkáltam haza.


Soha rosszabb december 11.-ét !






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 40
Heti: 111
Havi: 1 426
Össz.: 334 173

Látogatottság növelés
Oldal: 2011. dec. 11. Balaton
TENGERI KAJAKKAL A BALATONON - © 2008 - 2024 - balatonkajak.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »